Rocket League, a 2023-as OGEX E-sport OPEN versenyjátéka
2023.08.28Szeptember 2-án veszik kezdetét a selejtezők, de pontosan mit is játszhatnak a résztvevők az idei OGEX E-sport OPEN során?
Alig pár nap választ el minket a 2023-as OGEX E-sport OPEN Rocket League versenyének első selejtezőitől: szeptember 2-án a Fejér, Zala és Vas megyei játékosok küzdhetnek meg egymással azért, hogy a székesfehérvári, a szombathelyi és a zalaegerszegi OGEX-eken mérettethessék meg magukat a közönség előtt, valamint bejuthassanak a budapesti offline döntőbe! De mi pontosan a Rocket League, hogyan kell játszani, mi a célja, és hogy lehet valaki jó benne?
A Rocket League egy több sportot ötvöző videójáték, amelyet 2015 július 7-én fejlesztett és adott ki a Psyonix csapata. A PS4-en, Xbox One-on, PC-n és azóta Nintendo Switch-csen megjelent játék a labdarúgást és az autósportokat keresztezi, ugyanis ebben a játékban szó szerint versenyautókkal kell focizni.
A játék minimum két, maximum nyolc játékost ereszt egymásnak kis arénákban, amelyek végében egy-egy kapu található. A játékosok turbómeghajtású autókat vezetnek, a céljuk pedig az, hogy a minden körben a pálya közepén elhelyezett labdát az ellenfél kapujába juttassák. A versenyautók amellett, hogy eszméletlen sebességekre képesek gyorsulni, ugrálni, szaltózni és repülni is tudnak, valamint a pálya falaira is fel tudnak mászni – amivel a profi játékosok eszméletlen labdazsonglőr mutatványokat képesek bemutatni.
A játékot 1v1 játékmódoktól egészen a 4v4 csapat módig lehet játszani. Alapból a meccsek 5 percig tartanak, aki több gólt rúg, az nyer, ha pedig az 5 perc lejárta után döntetlent mutat az eredményjelző, akkor aranygóllal döntik el a játékosok a mérkőzés kimenetelét.
Ha csak otthon töltjük Rocket League-gel az időnket, akkor normál és rangsorolt derbiket játszhatunk mások ellen, azonban a versenyeken általában többmeccses szériák során mérkőznek meg az e-sportolók. Ilyenkor egymás után többször kell megverni a másikat, ez a 2023-as OGEX E-sport OPEN Rocket League területi selejtezőin Best-of-5, azaz ötmeccses szériákat jelent, míg a területi döntőn Best-of-7 szériákat játszanak a játékosok. A budapesti offline döntő első napján, a csoportkörökben visszatérünk a Bo5-höz, azonban a rájátszás elődöntőitől kezdve ismét a Bo7-ek kerülnek terítékre.
Annak ellenére, hogy a Rocket League már több, mint 8 éve dübörög, még mindig az egyik legizgalmasabb e-sport, amely ismerős elemei miatt a laikusok számára is nagyon izgalmas lehet. Ne maradjatok le az OGEX E-sport OPEN Rocket League selejtezőiről, jelentkezzetek még ma!